Én mint magánember csak azt tudom, hogy ha marad kaja a hűtőmben akkor azt jó volna odaadni. Akár egy „ma lejáró” joghurt, akár egy-két porció ebéd maradék, akár kenyér, vagy valami, ami csak nem ízlett miután megbontottuk. A legtöbbször szeretettel készült ételek ezek, amikben talán sokan hiányt szenvednek. Viszont kínos vele szaladgálni, keresni, hogy ki enne ilyesmit örömmel. Sokszor a rászoruló zavarba is jön attól, hogy elfogadja. Lehet, hogy a környéki hajléktalan aznap már épp evett, de van aki nem is él hajlék nélkül, ám ennivalóra már nem jutott neki a héten. A doboz egy szervezett lehetőség, ahová odavisszük, ott hagyjuk – és akinek kell érte megy és jól tud lakni.
Deák Gyöngyi
